Az egész abból az egyszerű kérdésből indult, hogy mi lesz a rengeteg kis, kiöregedő, műsorában megújulni már képtelen kórussal.
Több mint húsz éve vezetek énekkarokat, és elég pontosan látom a tendenciát.Rengeteg kórus van ma Magyarországon, de szinte mindenhol a hiánnyal küzdenek. Nincs elég ember, felborult a szólamarány, emiatt egyre kompromisszumosabb a műsorválasztás. Ezek a közösségek egy idő után már nem tudnak friss zenei élményt adni sem maguknak, sem a közönségnek.
Két választásuk marad. Vagy beletörődnek, hogy csak azt éneklik, ami épp kijön a jelenlegi matekból, vagy a tagok fogják magukat, és elkezdenek beutazni egy nagyobb, központi kórusba. Csakhogy az utóbbi heti rendszerességgel borzasztó sok idő. Az emberek szeretnek helyben, a saját közegükben maradni, és nem akarják átutazni a fél világot egy-egy próba kedvéért.
Ebből a dilemmából született meg május végén a circle.choir koncepciója. Leírtam magamnak, hogyan lehetne olyan alternatívát kínálni, ami egyszerre adja meg a helyi kapcsolódást, de közben képes egy teljesen más, magasabb szintű zenei élményt nyújtani. Mi lenne, ha egy rendszerbe kapcsolnánk ezeket a kisebb bázisokat?
A modell lényege, hogy a circle.choir egyetlen társulat, ami több különböző helyszínen működik. A heti próba marad a helyi bázison, a megszokott közegben, nem kell órákat ingázni. A műsor és a művészeti cél viszont teljesen közös.
Karnagyként tudom, hogy egy nagy kórus akusztikailag egy teljesen más hangszer. Whitacre, Gjeilo vagy Ešenvalds művei egyszerűen nem szólalnak meg úgy húsz emberrel, mint hatvannal. Szükség van a tömegre. A kis egységek külön-külön sosem lennének képesek ezt az erőt és hangzást létrehozni. De ha egy közös koncepció mentén dolgoznak, és a végén összeállnak, pontosan azt a zenei élményt kapják meg, ami újra felfrissítheti a térség kóruséletét.
Persze ehhez kőkemény szakmai munkára van szükség. Ugyanaz a kotta több helyszínen könnyen széteshet. Ahhoz, hogy az összevonáskor valóban egyetlen társulat szólaljon meg, a részpróbákon az egész darabról való gondolkodást szigorúan egyben kell tartani. A koncepció szakmai része valójában itt kezdődik.
Emellett a próbamorálon is változtatni kell. Ha egy énekes hónapokon át csak hangokat tanul és a túlélésért küzd, akkor elvesztegettük az évad nagyobbik részét. Egy próbának önmagában is érvényes zenei élményt kell adnia. Minden alkalommal el kell jutni oda, hogy a mű máshogy szóljon a próba végén, mint az elején.
És van még valami, amit a koncepció írásakor rögtön rögzítettem: a tiszta pénzügyi viszonyok.
A hazai kóruséletben szeretjük elhinni, hogy a terem, a kotta, a szakember és a szervezés ingyen van. Nincs ingyen. Valaki mindig fizet érte, legfeljebb a saját idejével és energiájával, ami előbb-utóbb kiégéshez vezet. Én olyan rendszert akarok, ahol mindenki előre tudja, mit vállal és mit kap. A circle.choirban ezért van részvételi díj. Aki befizeti, pontosan tudja, mi jár érte: készen kapott szervezés, professzionális segédanyagok, felkészült szakemberek és érdemi művészeti munka. Ha én joggal várom el a felkészülést és a jelenlétet, akkor az énekesnek is joga van a profi háttérhez.
A circle.choir az első megvalósítása ennek, de magát a modellt úgy építem fel, hogy ha működik, később más térségekben, más karnagyokkal és közösségekkel is átvehető legyen. Nem egy saját, zárt játszóteret akarok csinálni. Egy rendszert akarok, ami megoldást ad egy valós problémára.
Most ott tartunk, hogy a koncepció kész, a szervezés elindult. Ami pár hónapja még csak egy dokumentum volt a gépemen, abból most lassan valódi kórus lesz. Remélem.
A végén úgyis csak az számít, hogyan szól.